15 éves munkálatok fejeződtek be idén a Nógrád megyei Berkenyén, a Szent Kereszt felmagasztalása plébániatemplomban. A festői szépségű falu egyhajós, római katolikus templomát 1777-ben Migazzi Kristóf váci püspök építtette, akinek neve és címere a homlokzaton látható. A barokk templomot, melyben évente 37 esküvőt tartanak, a Váci Egyházmegye egyik legszebb, legértékesebb és legegységesebb falusi templomaként említik.
Bár a templombelsőben szinte minden évben folytak valamilyen felújítási munkálatok, a padlóburkolat cseréjére csak nemrég került sor. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal természetesen ragaszkodott az eredeti állapot visszaállításához, ezért Németországból származó, finomra csiszolt felületű Solnhofeni (Kelheimi) mészkőlapok kerültek a templom padlójára, valamint az oltár egy részére. Néhány lapot sikerült ugyanis megmenteni az eredeti, több száz éves mészkőburkolatból. A lapok egy részét a templom oldalában - elkülönítve az új burkolattól -, másik részét pedig az oltár burkolatának közepén - mintegy kuriózumként kezelve - használták fel.
A helyieket is büszkeséggel töltötte el az évszázados hagyományokat őrző, időtálló német mészkőburkolat, annál is inkább, mivel Berkenye lakóinak nagy része a XVIII. században ide érkezett német telepesek leszármazottja.
Szöveg: Szalárdi Zsófia | Fotó: Oravecz István
A mellékoltár képén az angyali üdvözletet láthatjuk.
A főoltárképen a Szent Kereszt imádása látható. Egy 18. századi osztrák festő munkája. Kuriózum, hogy az oltár burkolatának közepén megtartották az eredeti, több száz éves mészkőburkolatot
KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK:
Ingyenes lakberendezési tanácsadás a Természetes Kövek Házában
Felújítja otthonát, vagy új családi házat épít?
Túl sok ellentétes információ kavarog a fejében, és nehezen tud dönteni?
Túl nagy a választék, és nem tudja, hogy melyik burkolat lenne Önnek a legmegfelelőbb?
Tanácstalan az anyagok, színek, formák harmonikus összehangolásában?
Ötleteket szeretne kapni, hogy milyen lehetőségei vannak az Önnek legjobban tetsző stílusban?
Vannak már kialakult elképzelései, de még bizonytalan, és megerősítést vár?
Kicsit elveszve érzi magát a különböző stílusok összehangolásában?
Kérjen időpontot otthona lakberendezéséért! Jöjjön el hozzánk és teszteljen minket, hogy mennyi információt tud kiszedni belőlünk 30 perc alatt!
30 perces ingyenes lakberendezési tanácsadással várjuk bemutatótermünkben
(Budaörs, Károly király u. 16.)