0

Blog bejegyzésekVisszakerült az eredeti Solnhofeni mészkő burkolat a veszprémi templomba

20 évig tartó munkálatok fejeződtek be ősszel a veszprémi Szent István ferences templomban, melynek alapkövét 1723-ban tették le.

Veszprém, Szent István ferences templom

Az adományozók és az egyházmegye segítségének köszönhetően a veszprémi várban található – eredetileg barokk stílusban épült - templom teljes belső tere megújult. A hálaadó szentmise a belső terek, a restaurált festmények, a barokk oltár és az új orgona megszentelésével kezdődött. Míg a sekrestyében megtartották az eredeti, jó állapotú Solnhofeni (Kelheimi) mészkőlapokat, addig, a műemlékvédelemnek köszönhetően, a szentély és a templomhajó új – szintén Solnhofeni mészkő - burkolatot kapott. A templomba lépve egy üveglapon keresztül láthatjuk az épület eredetileg lényegesen alacsonyabb padlózatát. A szentély előtti homogén, bézses árnyalatú németországi mészkőburkolatot a - ma már ritkaságszámba menő - sötét tónusú lapjai díszítik, melyek az eredetivel megegyező méretben és mintázatban kerültek vissza a templom padlójára.

A Solnhofeni (Kelheimi) mészkő magyarországi jelenléte még a barokk korba nyúlik vissza.  Akkoriban a Duna menti városokban épült műemléképületekbe (kastélyok, templomok, egyházi iskolák kollégiumai stb.) ezt a követ használták padlóburkolatként. Pannonhalma, Vác, Kalocsa, Veszprém, valamint számos Duna menti város műemlékei tartoznak ide.

A Solnhofeni mészkő minőségét egyértelműen mutatja, hogy majdnem 300 évet sikeresen átvészelt. A műemlék felújítási program pedig csak a XXI. században koncentrált a kövek felújítására, illetve cseréjére.

Szöveg: Szalárdi Zsófia | Fotó: Oravecz István

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK:


Vissza »

  
Megosztás
Kérdése van? Írjon nekünk!
Lépjen kapcsolatba velünk, segítünk!

Kapcsolatfelvétel