0

Blog bejegyzésekKívül-belül megújult a hódmezővásárhelyi szerb ortodox templom

ortodox templom

2012-ben kezdődött el Hódmezővásárhely egyik legszebb - évtizedekig mellőzött, és erősen leromlott állapotú - műemlékének felújítása a Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs Program részeként. Az egyhajós, késő barokk, copf stílusú templom, melyet 1792-ben Isten Anyja tiszteletére szenteltek fel, kívül-belül megújult. Építői betelepült görög, szerb és román kereskedők leszármazottai voltak. A templom külső-belső megjelenésével a keleti és a nyugati keresztény kultúrát, és építészeti hagyományt ötvözi. Bár többször folytak benne részleges felújítási munkálatok, megújulása az ikonosztáz restaurálásával fejeződött be, és vált teljessé. A templom kövezete a németországi, beige színű Jura mészkőből készült. Kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy a templombelsőhöz illeszkedő, egységes tónusú, lágy színvilágú, tömör mészkőlap kerüljön a padlóra, ami nagy igénybevételre is alkalmas lesz majd. A Jura mészkövet kezdetben építőanyagként (falazókőként) használták. Mivel egyszerű a kitermelése, ezért várak, kastélyok, egyházi épületek és a tehetősebb emberek házai készültek belőle. Belső terek díszítésére akkoriban csak viszonylag ritkán használták. A polírozási technológia elterjedésével azonban már megjelent a templombelsőkben, mégpedig művészien megmunkált oszlopok és szobrok formájában, valamint az oltárok burkolataként. A Jura mészkőből ma már a padlólapok mellett falburkoló lapok, lépcsőlapok, ablakkönyöklők és homlokzati lapok is készülnek mind standard, mind egyedi méretekben.

1149javMedium

1134javMedium 1138javMedium

Az ikonosztáz a szentélyt és a templomhajókat elválasztó díszes fal, melyet szentképek díszítenek. Elválasztja a templom terében a „szentek szentjét”, azaz azt a helyet, ahová csak felszentelt egyházi személyek léphetnek a liturgia során. Legrégebbi darabjait még az ide érkező ortodox szerbek szülőföldjükről hozhatták magukkal.

1143javMedium

Szöveg: Szalárdi Zsófia | Fotó: Oravecz István

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK:

Visszakerült az eredeti Solnhofeni mészkő burkolat a veszprémi templomba

Megnyílt a Szent Bertalan-templom Kincstára

Felújították a Szent Adorján templomot Mártélyon

Megújult a templom Nagyesztergáron


Vissza »

  
Megosztás
Kérdése van? Írjon nekünk!
Lépjen kapcsolatba velünk, segítünk!

Kapcsolatfelvétel